De vajon miért olyan fontos ez a nap és pontosan kiknek a védelmére hívjuk fel a figyelmet március 10-én, a Beporzók napján?

Bogáncslepke sürgölődik egy út menti hársfán.  Az európai állomány ősz vége felé délre, egészen Afrikáig vándorol, s tavasszal, április-május táján onnan érkeznek vissza. (fotó: Potyó Imre)

A természetben mindennek meg van az ideje és a helye. Tavasszal a növények virágot bontanak és a szél, a víz vagy a különböző állatcsoportok pedig a porzós virágról a virágport (pollen) egy másik növényegyed bibéjére (termő) „szállítják”. Jutalmuk a tápanyagdús pollen és a nektár, közben pedig csendesen beporozzák zárvatermő növényeinket. Ez a viszonylag egyszerűnek tűnő folyamat sok millió éves csiszolódás következménye, aminek mi emberek szerencsés haszonélvezői lehetünk. Talán nem is tudjuk mennyire csodálatosan egyszerű a dolgunk, hisz a természet "elvégez" mindent körülöttünk a maga idejében. Ez pedig őrületes szerencse nekünk, embereknek, ugyanis nélkülük nem kerülhetne számtalan étel és ital az asztalunkra. Pénzben is kifejezhetjük ezt a juttatást: világszerte pedig több mint 150 milliárd euróra becsülik a vadon élő, beporzó rovarok által nyújtott, ún. ökoszisztéma-szolgáltatások értékét.

Ugyanis vadon élő növényeink 80%-a és kerti zöldségeink és gyümölcseink nagy része is rovarbeporzású. A beporzó szervezetek legnagyobb része ugyanis rovar, de közel sem mind méhek.  Sokan „segítenek” nekik ebben a hatalmas feladatban: zengőlegyek, pöszörlegyek, darazsak, lepkék és a poloskák is. Érdekes mód a puhatestűek pl. csigák is lehetnek beporzó szervezetek és néhány emlős, pl. trópusi nektárevő denevérek és persze madarak is. 

 A képre kattintva galéria nyílik--->                                      

Rendkívül sok élőlény szorgoskodik szerencsére – persze valójában tudtán kívül – a beporzáson és így élelmeink előállításán. Nekünk egyetlen feladatunk van, védeni őket - saját érdekünkben is!

A méhek már a kora tavaszi időszakban elindulnak. Táplálékuk a virágpor és a nektár: nektárgyűjtéskor a testükre tapadó pollent lefésülik, nyállal összekeverik, és a hátsó lábaikon lévő „kosárkába" pakolják. (fotó: Tarjányi Nikolett)

Képzeljük el a világot legyek, darazsak és méhek nélkül… ez talán elsőre nem is olyan nehéz feladat, hisz nem egyszer igen bosszantó népség az övék…
Képzeljünk el egy nyári vízparti alkonyt idegesítő darazsak, fényre szálló lepkék és kellemetlen szúnyogok nélkül. Képzeljük el, hogy egy délutáni baráti kerti összejövetel vagy a kellemes esti mélázásunk közepette nem döngenek körülöttünk ezek a fránya rovarok, nem zavar semmi, csupán a magasban közlekedő repülőgépek hangját halljuk. Csend van. De talán túl nagy a csend...
….hová lett a csodálatos alkonyi madárdal? Eltűnt, hisz eltűntek táplálékállataik is. Nyúlnánk tányérunk után, de a zöldségeknek és a gyümölcsöknek is hűlt helye. Nincs alma, körte, cseresznye, nincs meggy és dinnye sem. A paradicsom ízére már nem is emlékszünk. Kenyeret eszünk, üresen. Hozzá vizet iszunk, hisz a kávé, tea és a szörp is már a múlté. Koccintanánk barátainkkal, de üres a kis pohár… a pálinka is eltűnt a Föld színéről. 
A kellemetlen kis ízeltlábúakkal együtt sajnos eltűntek legfőbb étkeink és élvezeti termékeink is.

A beporzó szervezetek ugyanis a biológiai sokféleség fenntartásának talán legfontosabb szereplői. Ezen belül is a vadon élő méhek, magányos- és poszméhek valamint a zengőlegyek a kulcsszereplők. A házi méhek kb. 30%-ban járulnak hozzá ehhez a tevékenységhez.