Az Országos Kéktúra áthalad a Börzsönyön. Nagymaros felett a Hegyes-tetőnél a Dunakanyar, hazánk egyik legszebb tája tárul a kiránduló elé. A jelzés az Ürmös-rét és a Szent Mihály-hegy gerincén körbekerített, sekélyebb és mélyebb, sötéten tátongó aknák mellett halad. A tájékozódni vágyó túrázónak próbálunk a felmerülő kérdésekre válaszokat felkínálni.
Az erdő az oszmán idők elmúlta óta Koronauradalom és jogfolytonosan a Magyar Állam tulajdona, jelenleg az Ipolyerdő Zrt. Nagymarosi Erdészetének vagyonkezelésébe tartozik. Ők gondoskodnak az objektumok baleset elleni védelméről, a kerítésekről.
Gazdag fantáziával megáldott „jólértesültek” szerint a második világháború alatt a németek mélyítették a szálkőbe az üregeket, hogy azután innen rakétákat lőjenek ki. Vagy esetleg később rakétabázist terveztek ide az oroszok?
Hadi vonatkozása azonban a csúcson csak a Julianus-kilátónak volt. A második világháború alatt itt egy légvédelmi figyelő őrs működött. Nagymarosról jártak fel férfiak (12-en felváltva) és szemmel tartották a repülők mozgását, az ellenséges bombázókat, sérült vagy lezuhanó gépeket, az esetlegesen leereszkedő ejtőernyősöket, a Dunát elaknásító angol éjszakai bombázókat. 1944-ben innen vezetékes telefonon jelentették észleléseiket.
Magyarország folyóin csupán néhány helyen lehetséges hatékony vízi erőmű kialakítása. A régóta forgatott gondolat nyomán az ötvenes évek elején kezdtek komolyan tervezni Nagymaros és Visegrád között egy vízerőművet. Ehhez kapcsolódott volna a tervek szerint egy „szivattyús energiatározó tó”. Mielőtt bárki elrettenne egy mérnöki tudományok tárgyában történő képzéstől, dióhéjban: Az elektromos energiát nagy és még nagyobb mennyiségben elraktározni komoly probléma volt akkor, és ma is az. A külföldi bevált példák nyomán azt tervezték, hogy az erőmű éjszakai működése közben termelt villamos energiának felhasználásával a vizet egy magasan létesített tározóba nyomják fel, majd nappal a csúcsidőben („mikor zúgnak a gyárak és a gépben feszül az erő”) onnan leengedve visszaalakítják 300 m-rel lejjebb két 3,6 m átmérőjű nyomóalagúton keresztül lezúduló víz energiáját igény szerint villamos energiává. A tervezőmérnökök úgy gondolták, hogy a Szent Mihály-hegy és a Hegyes-tető csúcsa közötti gerinc kedvező lehetőséget kínál egy felső tározótér kialakítására. 460 m magasságban egy 25 m mély, és 5 ha felületű, egy-kétmillió m3 víz befogadására alkalmas kibetonozott tó tervezése körvonalazódott. Az irdatlan súly miatt feltétlenül szükséges volt a körültekintő talaj és kőzetvizsgálatra. A Dorogi Hídépítő Vállalat 1951-52-ben a rissz-rossz szekérutakon felhozott ide aggregátorokat a kőfúró gépek működtetésére, majd egy barakkot is épített a munkákat vezető mérnököknek. A visszaemlékezések szerint az Ürmös-rét - Szent Mihály-hegy közötti lekerített területet polgári személyek őrizték. Nagymarosról gyalog jártak naponta fel (télen-nyáron!) a községbe beszállásolt bányászok, napszámosok a tárnák ásására (közülük többen be is házasodtak Nagymarosra). A vulkáni kő megmunkálásához jól értő kőbányászok is dolgoztak itt Márianosztráról, Ipolydamásdról, sőt Letkésről is. 7 függőakna készült, eredeti mélységük 12 – 20 m!
A tárók mélyítésének nyomán cél lehetett, hogy a Geofizikai Kutató Intézet a gödrök alján végrehajtott mikro robbantások által keltett rezgéshullámok visszaverődésének méréseiből próbált a mélyben rejlő kőzet szerkezetére és az esetleges ércvagyonra következtetni.
1953 után a megváltozó politikai viszonyokkal a Dunakanyarban tervezett erőmű és a hozzá kapcsolódó szivattyús energiatározó lassan-lassan a feledésbe merült, de a korszakra jellemző titkolódzás következtében százféle elmélet indult útjára a mély gödrök láttán.
Szakfolyóiratokon kívül az Esti Hírlap egyik 1957-es száma, a Népszava 1963-as elsárgult lapjai őriznek tudósításokat az elképzelésről...
A Világos-térről az Ürmös-rétre vezető, jelenleg is terepjáróval használható szerpentin utat az 1970-es évek közepén építették. A földi terjesztésű televízióadás vételének javítására emelték az adótornyot és hozták létre a működtetéséhez szükséges villamos hálózatot. Addig csupán a Világos-térről a Hegyes-tető zebegényi oldalán felvezető szekérút létezett.
A tárók utóéletéhez tartozik, hogy 1977. október 13-án Tölgyesi Tibor (17 éves) és Papp Sándor (16 éves) kötélen beereszkedtek az egyik aknába. Önerejükből kikecmeregni már nem tudtak, de a tűzoltók sértetlenül kimentették őket.
A Bős – Nagymarosi vízi erőmű komplexum tervezése kapcsán ismét felvetődött a szivattyú energia tározó gondolata, de akkor már a szemben lévő pilisi oldalon, a Prédikálószék mögött.
A mára ikonikussá vált „Másfélmillió lépés Magyarországon” sorozat 6. Barangolás a Börzsönyben című részéből -az interneten szabadon hozzáférhető forrásból - bárki tájékozódhat.
Az elpergő évtizedekben az lyukak falain különleges, a környező erdőknél hűvösebb, árnyékos, párás mikroklímának köszönhetően megjelentek a Börzsöny montán (hegyvidéki) régiójából ismert ritka védett páfrányok: a szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), és egy vesepáfrány faj (Polystichum sp.).
Napjainkban azonban a csendben a Kárpát-medence szívcsakrájának hangjait vélik egyesek hallani a tárók mélyéből…
Békefi Andrásné, Békefi András, Bezeczky Gergely és Hámori Tibor segítségével összeállította (és fényképezte): Bezeczky Árpád
