2018. május 25. írta: HiúzHáz

Az aszfalt bűvöletében

Kérészsors

Alkonyodik Királyréten. Apró fekete lények emelkednek és süllyednek az területet átszelő aszfaltutak felett. Pár pillanatra megállnak, mintha várnának valakit vagy valamit, aztán folytatják táncukat kb. 2-3 méter magasan. A kérészek (Ephemeroptera) rövid felnőtt életének egyetlen feladata az utódnemzedék létrehozása. Az azonban mindenképp érdekes jelenség, hogy ezek a lárvakorukban pataklakó fajok egy mesterséges közeget választanak nászrepülésük helyszínéül. Azon túl azonban, hogy érdekes, rendkívül veszélyes is, hisz utódaik élete veszik itt kárba…

A kérészek lárvái igen érzékenyek a víz szennyezettségére, ezért indikátorként használják őket az áramló vizek tisztaságának méréséhez. (fotó: Potyó Imre)

A kérészek ősi rendjébe közel 2500 törékeny testű, áttetsző szárnyú, légies megjelenésű rovarfaj tartozik, hazánkban közülük közel 100 fajuk él. A felnőtt egyedeknek két pár szárnyuk van, melyek közül az egyik sokszor kisebb vagy elcsökevényesedik, testvégükön pedig kettő vagy három szálszerű faroktoldalékot hordanak. Az imágók szájszerve visszafejlődik, rövid életük során már nem táplálkoznak. A különböző fajok lárvái azonban egészen eltérő testfelépítéssel és életmóddal rendelkeznek. Az erezett kérészek kövek felszínén gyorsan mozgó lárvái pl. lapítottak, ami egy remek stratégia a sokszor gyors folyású középhegységi patakokban, hisz ellenállnak a sodrásnak és közben a kövek felszínén élő algákat „borotválják”. Az tarka kérészek ásó típusú lárvái (pl. a tiszavirág, dunavirág vagy a dán kérész) ugyanakkor beássák magukat a patak aljzatába és férgeket, rovarlárvákat fogyasztanak.

A tarka kérészek (Ephemeridae) lárvái áramló vizek aljzatában élnek. Hosszú rágóik kifelé hajlók, elülső lábaik ásásra módosultak, amivel az aljzatba fúrják magukat, és annak szerves anyagaival táplálkoznak. (fotó: Sevcsik András)

Az erezett kérészek (a képen a lapos lárva) a kifejlett egyedek szárnyának sűrű, hosszanti erezetéről kapták nevüket. (fotó: Tarjányi Nikolett)

A lárvák jórészt áramló vizekben fejlődnek, csak néhány állóvízben élő faj kivétel. Hosszú hónapokon át tartó egyedfejlődésük végén a felszínre úsznak, levedlik lárvabőrüket és már repülni képes előimágóvá alakulnak. Ezek a frissen kikelt felnőttek azonban még nem ivarérettek, ehhez még egy vedlés szükséges, amit akár röptében is képes végrehajtani az állat (egyedüli módon a rovarvilágban). A hímek aztán az utolsó vedlés végével csapatokba tömörülnek, és csodás násztáncot lejtenek. Ezt egy tökéletes világban a patakok közelében vagy a fölött teszik, hisz a sikeres párzást követően a már megtermékenyített petéket a nőstények a vízbe pottyantják.

Kifejlett kérész járja násztáncát a Nagy-Vasfazék-patak felett. (fotó: Potyó Imre)

Az aszfalt felett rajzó kérészeknek azonban ez nagy valószínűséggel nem fog sikerülni. De miért nem a patak mentén repkednek akkor ezek az állatok?

A magyarázat az aszfalt vízhez nagyon hasonló optikai tulajdonságaiban rejlik. A rovarszem ugyanis víznek érzékeli az utak betonozott felszínét (ezen kívül az autók fényes karosszériáját, a nagy fekete mezőgazdasági fóliákat, napelemeket, stb. is), sőt ez sokszor már sokkal erősebb inger számukra. A frissen kikelt felnőttek a természet rendje szerint nászuk során hosszan, folyásiránnyal szembe követik a patakot, majd a víz felszínére ereszkedve rakják le petéiket, amik a vízsodrással kerülnek vissza szüleik születési helyére. A nászrepülés során azonban a vizeken átívelő hidak vagy egyéb kereszttárgyak hatására elvesztik a víz optikai „jelét” és az erősebb inger hatására felrepülnek az útra és ott folytatják tovább röptüket. Így akár kilométerekre eltávolodnak attól pataktól, ahol egykor kikeltek. Ott aztán minden folyik tovább a természet rendje szerint, a hímek a nőstényekkel összeragadva együtt mozognak, de víz híján teljesen kimerülve az aszfalt felszínére ülnek, és oda pottyantják a már megtermékenyített petéiket.

Ez viszont végzetes az utódgenerációra nézve…