Hol él a hegyi tárnicska?
2020. június 15. írta: HiúzHáz

Hol él a hegyi tárnicska?

avagy a Foltán-kereszt "másik titka"

A Foltán-keresztet körülölelő tisztás nem csak az emlékhely miatt fontos, nem csak a turistautak csomópontja, hanem természetvédelemi szempontból is szívdobogtató hely.

Börzsönyünkben a botanikusok mára több mint 1200 virágos növényfajt találtak. Döntő részük a saját szabályai szerint éli életét. Terjed, ha magot tud érlelni a jó időben, vagy visszahúzódik, amikor a többi növénykolléga leuralja, vagy az éles fogú szarvasok lelegelik.  Néhány faj pedig az ember évszázados (talán évezredes?) tevékenysége nyomán találta meg az optimális életfeltételeit.

A hegységben a gerincek, szikla kopárok, csúcsok kivételével mindenütt erdő van, illetve ez akar lenni. Ahol ma a völgyekben füves területeken pihen meg a tekintetünk, az emberi tevékenység eredménye. A marhák, birkák, bivalyok és itt-ott még a kecskék is tavasztól őszig eszik, rágcsálják, tépik a füvet és ezzel együtt a megjelenő fás szárú csemetéket is. Nem tudnak a magoncokból, cserjék, bokrok, fejlődni és az erdő így nem tudja visszahódítani a területet.  Ezek a legelők.

A fával nem borított másik típusú gyepes terület a rét. Művelésének célja a téli takarmány – széna - termelése.  Századokon át a pirkadó tavasszal meggereblyézték, elsimították a vakondtúrásokat és lehordták az előbukkanó köveket (a kézi kasza élét óvni kellett!).  Rendszeresen egyszer, jó években kétszer kaszálták le a füvet, ami aztán szárítás után került a falvakba téli takarmányként. Legelő állatot nemigen engedtek rá. Különleges, specialista virágok azonban örömmel vették ezt az ember által létrehozott helyzetet, a konkurencia eltűnését, és akadálytalanul tenyészhettek.

A hegységünk iránt érdeklődő kiránduló előbb utóbb beleütközik az osztrák vagy hegyi tárnicska említésébe (becsületes latin neve: Gentianella austriaca) az ismeretterjesztő fórumokon.

A Börzsönyt az 1920-as évektől bejáró növénykutató botanikusok még a Kemencei völgyből, a közeli Nyír rétről is leírták a fajt. Az erdei rétek kaszálásának megszűnése után a tárnicska a gyomfajokkal vívott versenyben alulmaradt, visszahúzódott. Eltűnésének másik oka, hogy az erdőben a fakitermelésekhez használt egyre méretesebb favonszoló gépeknek nagy hely kellett, ezért a réteket kezdték rakodónak, depónak, faanyag felkészítő helynek használni. 

Az 1990-es évek elején karókkal próbáltuk a Foltán-keresztnél az utolsó lelőhelyet lehatárolni, megvédeni. Ez azonban kevés volt az igényes faj fennmaradáshoz.  Konzultáltunk a tárnicskát ismerő kutatókkal és természetvédelmi szakemberekkel. Napjainkra a következő technológia alakult ki:

Mi a nemzeti park munkatársai márciusban jó alaposan elgereblyéztük rögtön a téli fagyok elmúltával a területet. Idén május 14-én pedig lekaszáltuk és le is hordtuk a füvet a rétecskéről. Most pedig bizakodva várjuk az augusztust, amikor megkezdődik ennek a szerény szépségnek a virágzása, ami eltarthat októberig! Nézzék meg Önök is!

 

/Írta: Bezeczky Árpád természetvédelmi őr/

A bejegyzés trackback címe:

https://hiuzhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr715811082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása