A Börzsöny gerinceit és árnyas völgyeit évszázadokon át az itt élő, a tájat intenzíven vagy csak külterjesen használó ember nevezte el. A helynevek öröklődtek, fennmaradtak, s szálltak apáról fiúra. A XVIII. századtól megjelentek a térképészek, uradalmi földmérők és ezeket az elnevezéseket saját anyanyelvükhöz igazodva helyesen vagy helytelenül jegyezték le az általuk készített térképekre . Később ezen térképeket a rajtuk található hibákkal együtt átrajzolták, átmásolták vagy csupán figyelmetlenségből vétettek hibákat bennük (Ispilay Thal, Ispilay, Ispilac, Ispila). Mi, a kései utókor már alig-alig hallhattunk gombázás, csipkebogyó szedés, fagyűjtés közben az előttünk járó nemzedékektől hiteles helyneveket. Térképeken talált dűlőneveket böngészve próbálunk következtetni a hajdan itt élt állatokra, különböző erdőélésekre, az emberek mindennapi életére.

Mostanában, hogy több időnk van számítógépünk segítségével térképeket nézegetni, szemünkbe ötlik egy helynév az Országos Kéktúra mentén haladva Nagymaros és Zebegény határában: Ispilaj! Ha az ember elkezdi forgatni a szavakat: ispilaj, ispital, ispotály, akkor hirtelen eszébe jut a közlekedési tábla nagy H jele, azaz hospital – KÓRHÁZ. Na de hogy is került ez az erdő közepére?

Napjainkban újra ismerkedünk kell a karantén és a vesztegzár kifejezésekkel. A hegységben élt elődeinknek sajnos ez hátborzongató valóság volt, ugyanis 1739-ben keletről kiindulva pestisjárvány söpört végig az országon. A halálos kór gyógyításának nem volt esélye, de a terjedést egy vesztegzárral lelassították, megállították. A királyi biztosok által kijelölt határvonalat a katonák szigorú őrizet alatt tartották, melyen 30-40 napos karantén letöltése után kiállított passzussal lehetett csak néhány helyen átmenni. Eleink nem aprózták jogi csűrcsavarral a vesztegzár megsértést, ezt akasztással büntették! Amennyiben a katonák törvényellenesen mégis átengedtek valakit, akkor őket 10 év sáncfogsággal sújtották!

Egy lankás völgytalp közepén fakad az Őzike forrás, körben már akkor is rét, szántóföld volt az erdők ölén, így a vesztegzár feltételeihez alkalmas terület lehetett. További levéltári és terepi kutatás szükséges a helyszín végleges pontosításához, amely az egykori járvány emlékét őrzi.

Az 1740-es évek végére a pestis lecsengett, de az egykori vesztegzár állomás helye - ha többszörösen eltorzult formában is – megőrződött, melyet a Habsburg Birodalomban készült II. Katonai Felmérés térképén lelhetünk fel először.

Sajnos a környék halotti anyakönyveiben vagy nem tüntették fel az elhalálozás okát, vagy nem is vezették azokat ezekben az időkben, így a pusztítás mértékéről nincs pontos adatunk.

A múló évtizedek a tragédiát lassan elhomályosították, de Nagymaros határában, a benzinkúttal szemben áll magányosan, mementóként a Szent Rókus kápolna. A hagyomány szerint ennek építéséhez szükséges köveket a járvány elmúltával a túlélő asszonyok kötényükben hordták össze!

Békefi Andrásné és Sziva Zoltán segítségével összeállította: Bezeczky Árpád, természetvédelmi őr

Források:

Dunakanyar Tájékoztató 1992 évi 1-es szám.

Orvostörténeti Közlemények 75-76.

Pesthy Frigyes Kéziratos helynévtára, Hont vármegye

Hungaricana Térképek