A Börzsöny egyik falujában különös, egyedi „mellékhaszonvételnek” őrzik az emlékeit.
A hegység körüli falvak lakóinak majd mindnek van csúfolódó mellékneve: a nagybörzsönyiek búgerek, a kemenceiek berák, a berneceiek borókaverők vagy rigófojtogatók, a diósjenőiek patyingok, a perőcsényiek veszettvérűek, a palánkiak törökök, a nógrádiak tótok, márianosztraiak kobelkárok, stb., de a Kóspallagiak mravkárok. Kóspallagot az 1700-as évek elején telepítették be, zömében szlovák és német családokkal. Az erdők között meghúzódó falu lakói a földművelésen kívül az Óbuda-Visegrádi koronauradalom erdeiben dolgoztak. A szlovák nyelvű falu lakói közül néhányan a hangyatojásokat gyűjtötték és innen ered a mravkár (mrav=hangya), vagyis hangyász csúfolódó név. Az évszázadok alatt országszerte híressé váltak, mert szigorúan teljesítményük után követelték fizetésüket, nem napszámban dolgoztak. A sovány földecskék mellett a XIX. században a környékben nyíló andezit kőbányák adtak még megélhetést. Az erdőt ismerték és annak minden lehetséges termékét használták. Szedték a gombát, erdei gyümölcsöt, szerszámnyeleknek való fát és persze űzték az orvvadászat minden formáját.
Védekező pózban feszítő hangyák egy kidőlt fatörzsön (fotó: Potyó Imre)
Ami egyedülálló a kóspallagiakkal kapcsolatban, az a hangyatojás gyűjtése. A szegényebbek foglalatossága volt ez a tevékenység, amikor a határban kevesebb volt a gyalogmunka vagy elfogyott a faragnivaló (mert vasúti talpfa faragással és ácsmunkával egészítették ki a kenyérre valót). A visszaemlékezés szerint először május végén, június elején kerekedtek fel. Fontos volt, hogy csak jó napos időben menjenek, mert akkor aktívan mozogtak a hangyák. Borús, esőre hajló időben ez a munka nem űzhető! Vittek magukkal: egy rövid nyelű kapát, zsákot, kisbaltát és egy merőkanalat. A hangyák nemzetségét felületesen ismerték, de számon tartották azokat, melyek nagy bolyokat építenek. Először a hangyavár mellett, a méretéhez igazodva tisztára sepertek egy területet néhány m2-es „placcot”. Kapácskával egy boly méretéhez szintén igazodó gödröt mélyítettek. A lyukba néhány környékbeli fákról letört/vágott gallyat tettek és néhánnyal be is fedték azt. A hangyaboly tartalmát (kis részét, negyedét meghagyták!) ezután a gondosan megtisztított „placcra” húzta, merte a mravkár a gödröcske közelébe. A rémült állatkák a bábokat a menedéknek látszó, készen álló gallyas lyukba kezdték hordani. Az árnyékban távolabb a híres „Kóspallagi dohányt” füstölgetve pihent az erdei mellékhaszonvétel gyakorlója. Midőn megtelni látszott a „menedék”, a hangyász munkához látott és zsákjába húzta, szedő kanállal merte át a tojásokat, lerázogatta azokat a lombos levelekről. Naponta 5-6 bolyt látogattak meg. Odahaza a tűzhely felett szitában enyhén megpirították a bábokat, praktikusan leállították a fejlődésüket. A termékkel elutaztak vasúton Budapestre, a fővárosi állatkertbe. Ott literben mérve vették át a hangyatojást és madarak táplálására használták fel. A visszaemlékezés szerint akadt olyan nap is, mikor hat pengőt is megkerestek ezzel a munkával. A mezei munkával megkereshető napszám egy-másfél pengő volt akkoriban.
A huszas-harmincas évek múltával már kopnak az emlék erről a tevékenységről. Augusztusban azután újra lehetett felkeresni gazdagabb hangya lelőhelyeket. Kóspallagról 8-an 10-en járták ilyen céllal az erdőt akik jól ismerték a hegyet csőszök, faragók, erdei munkások. Az utolsó emlékeket, a harasztot (szalmát helyettesítő aljazó anyagot) gyűjtő gyerekek szolgáltatták, akik Szabó Gyula bácsinak jelentették a bolyokat az 1960-as évek elején. Ő egy-egy forinttal jutalmazta a bejelentőket. Mára talán csak a csúfolódó jelző (mravkár=kóspallagi) és hegység főgerincéről kiágazó a Hangyás bérc őrzi ennek az erdei mellékhaszonvételnek emlékét, mely szerint bőséges, ismert, gyakran látogatott lelőhely lehetett.
Hanzelik János (üköregapám) emlékére, adatközlő Labuda József és Bezeczky Árpád (nagyapám született 1933).
írta: Bezeczky Árpád (természetvédelmi őr)
