Szélcsendes, júniusi alkonyon zöldesen világító apró lámpások imbolyognak az erdőszélen. Az árterek nedves erdőit, tisztások széleit és a sűrű aljnövényzetű bozótos területeket kedvelik leginkább. Ahogy növekszik a sötétség, úgy lesznek egyre többen és többen. Megkapó, egészen földöntúli látvány a szentjánosbogarak rajzása. A lárvák közel két évig fejlődtek a talaj repedéseiben, növények között, majd június első napjaiban- a bábstádium után - kikelnek a felnőtt egyedek. A hímek repülve keresik a rájuk bokrokon, fűszálakon nyugodtan váró, ücsörgő, lárva kinézetű röpképtelen nőstényeket. A fényjelek pedig épp ezt a célt szolgálják: a párok egymásra találását.

A nőstény szentjánosbogarak csak a tökéletes sötétség beálltával kapcsolják fel lámásaikat és ha a következő két órában nem talál rájuk életük párja, lekapcsolják azt és elbújnak. Ha a következő 10-14 nap alatt nem sikerül pározniuk, elpusztulnak. (fotó: Potyó Imre)

A szentjánosbogár lárvája falánk ragadozó, terítékén azonban csupán egyféle lakoma, a csiga szerepel. Erős rágóit áldozatába mélyeszti, majd a sebzés helyén emésztőfolyadékot juttat a sebbe, aztán az így cseppfolyósított csigát "kiszürcsöli". A szentjánosbogarak kifejlett egyedeinél jellemző az ivarok közötti nagy eltérés, a nőstények szinte megszólalásig a lárvákhoz hasonlítanak. (fotó: Tarjányi N.)

De mégis, hogyan képesek ki-bekapcsolni apró lámpásaikat, hogyan tudnak világítani?

A hím egyedek este 9 óra tájban kapcsolják fel lámpásaikat és hatalmas fekete gömb alakú szemeikkel a talajt pásztázzák a nőstények után kutatva. Az általuk kibocsájtott fény ún. hideg fény, amely igen nagy hatásfokkal működik. A fény előállításához használt energia közel 98 százaléka a fénytermelésre fordítódik, miközben hő alig keletkezik (ellentétben pl. a villanykörtével). (fotó: Potyó Imre)

A jelenség neve biolumineszcencia. Amire szükségük van hozzá az egy szerves vegyület, a luciferin (a latin Lucifer, fényhozó szóból) valamint egy szervetlen, az oxigén és egy szervecske, ahol a folyamat végbemegy. A potroh végén a fénysejtekből álló világítószerv tartalmazza a luciferint, az oxigén pedig a levegőből származik, amit a légcsövecskék szállítanak oda. Nappal a bogár képes gátolni a világítószerv oxigén felvételét, így kikapcsolja lámpását, éjjel pedig ugyanígy képes bekapcsolni azt. Ez egy igen bonyolult szabályozású folyamat, melynek eredeti célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a bogár mérgező voltára. Később, az evolúció során viszont a pártalálásban lett jelentősége: a sötét közeledtével ugyanis mindketten felkapcsolják lámpáikat és a hím hatalmas, lefelé néző, fekete gombszemeivel hamar rátalál élete párjára, aki világító potroha emelgetésével csalogatja őt minél közelebb. A párzás után a nőstény lerakja petéit és nem sokkal utána elpusztulnak. Nem táplálkoznak, rövid felnőtt életük csakis az utódgeneráció létrejöttét szolgálja, minden energiájukat csakis a pártalálásra és peterakásra fordítják.

Megtelepedését és szaporodását elősegíthetjük, ha a növényzet természetességét óvjuk, ez ugyanis a bogáron kívül a zsákmányául szolgáló csigáknak is kedvez. Kerüljük a vegyszerezést és a rovarirtókat. Parkokban, kertekben, temetőkben hagyjunk helyet őshonos lágyszárúaknak. Alakítsuk ki, vagy őrizzük meg a táj mozaikosságát. A tisztásokkal tagolt erdők vagy a facsoportokkal tarkított rétek kedveznek nekik igazán. (fotó: Potyó Imre)

/Tarjányi N./