Aki járt a Dunakanyarban az elmúlt években és bosszankodott, esetleg szitkozódott is Nagymaros és Zebegény között a lámpánál, jogosan gondolkodott azon: Hogyan jutottunk ide? Mi borította fel a varázslatos lejtő egyensúlyát?
A környékbeliek által csak „Dömösi sziklákként” ismert Dunára néző festői hegyoldalt a molyhos tölgyes karakterű facsoportok, a völgyekben cseres állományok közötti sziklakopárok és jelentős gyepes területek borították az első térképi ábrázolások tanúsága szerint. Rendkívüli növénytani értéküket a kutatók már korán felismerték, leírták. Az itt élő nagyvadállományról a koronauradalomtól vadászterületet bérlő Csathó Kálmán és vendége Fekete István hangulatos novellákban tudósított: néhány szarvas, őz és elvétve vaddisznó járta hegyoldalakat 1945 előtt. A vasút menti bakterházak lakóinak állatai is bizonyosan egyes vasúthoz közeli területeket „hasznosítottak”. Ennek ellenére a gyepvegetáció annyira dús volt, hogy a gőzösök kipattanó szikrái által okozott tűz megelőzésére tűzpásztákat kellet fenntartani, praktikusan évente kapanyél szélességbe tisztára kapálni. Ezek az 1969-ben készített légifotón is jól kirajzolódnak!
Az első térképi ábrázolások és az 1969-es légifotó (a Galéria nyitható)
A meghatározó változás 1968-ban kezdődött, amikor a Börzsöny többi vadásztársaságával együtt a nagymarosi Dunakanyar Kittenberger Vt. 12 muflont a Budavidéki EVAG-tól, és 3-at a Mátrai EFAG-tól telepített a területre. A teljes Kútvölgytől a Nagymaros Szamarasig terjedő hegyoldalt és völgyeket kíméleti területté nyilvánították, ahol csak ritkán vadásztak/vadásztattak. A muflon teljes védelme mellett a szarvas és vaddisznóállomány is jól érzete magát, mert a „vadászati nyomás” csupán az esztendő néhány napjára korlátozódott. A vadbiológiából/viselkedéstudományból nem is szükséges hosszas kurzusokat venni, de a vadjuhféle (muflon) kérődzőről annyit lehet tudni - és megfigyeléseinkkel is igazoltuk -, hogy életük rendkívül röghöz kötött. Döntően a születési helyük körül legelésznek, szaporodnak, és ott eszik a hozzáférhető növényi részeket. A faj (muflon) gyorsan adaptálódott a napsütötte hegyoldalhoz és vidáman szaporodott, amelyről a Nimród vadászújság 1986 évi 06. számában a vadásztársaság elnöke számolt be büszkén.
1978-ban a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet védetté nyilvánításakor már érzékelhető volt, hogy a védett növények állományában károkat okoznak a vadászható kérődzők. Gánti Tibor akadémikus (aki remekül ismerte a területet!) 1983-ban megjelent Eltűnő szigetek című könyvének 49-50. oldalán részletesen ismertette a helyzetet. A rendszeres zoológiai jelentések, majd a Tájvédelmi Körzet alapterve (1990) részletesen foglalkozott a védett fajok visszaszorulásának okaival. A fokozottan védett magyarföldi husáng állományát 1999-re szinte eltűntnek kellett nyilvánítani. Dr. Nagy József a vasút és az út között találta még (ahova a szarvasok, muflonok és vaddisznók nem merészkedtek) kisebb állományát. A kilencvenes évek elején az akkor itt „szolgálatot teljesítő” fegyvertelen katonákkal télen havonta megszámoltuk a muflonokat, szarvasokat, vaddisznókat a Szamaras és Trampó-völgy között. A kapott eredmények alapján azonban nem sikerült a vadásztársaságot intenzívebb kilövésekre szorítani. 1997 után az akkor alakuló Duna-Ipoly Nemzeti Park javaslatára jött létre a „különleges rendeltetésű” vadászterület a Dunakanyarban és került immár az Ipoly Erdő Zrt. Nagymarosi Erdészetének kezelésébe. A vágyott muflon állománycsökkenés azonban nem következett be… A meginduló cönológiai felmérések a védett növény fajok állományának folyamatos zsugorodását mutatták ki. Különösen drámaivá vált a helyzet az endemikus, fokozottan védett magyarföldi husáng (Ferula sadleriana) esetében. Állományait kerítéssel kellet megvédeni a vad folyamatos rágásától különben teljesen eltűnt volna a területről. A természetvédelmi kezelő kutatásai, megfigyelései vészt jósló jelenségekről tudósítottak (akkor még nem gurultak le a sziklák, folyt le a fedetlen talaj): összességében csökkent a védett növényfajok állománya, növénytársulások diverzitása (sokfélesége), számottevő a mérgező (vad számára is fogyaszthatatlan) és adventív, behurcolt fajok térnyerése. Végső segélykiáltásként kell értékelni Dr. Nagy József (akkor Kertészeti Egyetem Növényrendszertani Tanszékén tanított) jelentését: „a kökörcsin állományoknak még a gyökerét is kitúrták a vaddisznók”.
Napjainkra oda jutottunk, hogy meredek hegyoldalakon gyérülő idős fásszárú vegetáció roncsain mérgező, rosszízű özönnövények foltjai tenyésznek. Az egykori diverz, értékes védett fajokkal tarkított gyep megsemmisült. A felerősödő időjárási anomáliák csak rontják a helyzetet!
A helyet jól ismerő erdészek véleménye és a saját megfigyeléseink szerint 60-80 muflon kb. ugyanennyi szarvas és 50-60 vaddisznó lakja tartósan a hegyoldalt.
A természetvédelmi kezelő érzékelői már évtizedekkel korábban jelezték a problémát mielőtt a polgári infrastruktúrát súlyos károk érték!
írta: Bezeczky Árpád (természetvédelmi őr)
Munkálatok a 2022-es hegyomlás után (fotó:MÁV archívum)
