Pár napja már tényleg itt kopogtat ajtónkon a várva várt tavasz. A börzsönyi erdőségeket ugyan még fehér paplan borítja, a napokban jósolt felmelegedés azonban lassan megolvasztja a patakok jégpáncélját és a vastag hólepel is pár hét alatt visszatér a Dunába. Az apró nálunk telelt énekesek, például a zöldikék és cinegék tavaszi dalukat próbálgatják, a téltemető, a hóvirág és a hunyorok néhol már január óta virítanak erdeink alján. Az első gólyák visszatértek telelőhelyükről, és lassan a többiek is megérkeznek a Kárpát-medencébe a nyári költési időszakra. Ez a szüntelen és örökös vándorlás azonban nemcsak e térségek között figyelhető meg. Vannak madárfajok, akik télen nem holmi trópusi, szubtrópusi vagy mediterrán területen, hanem nálunk a Kárpát-medencében vendégeskednek. De hát honnan és miért épp hozzánk jöttek télire? A havas és fagyos időszakban vajon milyen eleséget találnak itt?  Vagy netán eltévedtek?

Fenyőrigó csapat várakozik egy fenyő  csúcsán. (fotó: Potyó Imre)

Nem valószínű!

A madarak éves ritmusát több eltérő dolog befolyásolhatja. Ősszel útra kelnek, ha a nappalok rövidülnek, vagy a hőmérséklet csökken. De közre játszik az ösztönös belső késztetés és a szüleiktől tanult mintázat is. A legfontosabb tényező azonban a táplálékbázist jelentő élőlények megfogyatkozása vagy eltűnése valamint a vizek befagyása.

A téli időszakban Közép-Európában és a Kárpát-medencében megjelenő madárfajok hazája tőlünk északra, akár több ezek km-re is eshet. Ezeken a területeken a nálunk megszokottnál jóval keményebb, táplálékmentes, fagyos időszakok már nem teszik lehetővé legtöbbször a túlélésüket. Bár kis számban nálunk is költhetnek ezek a fajok (sokszor elterjedésük legdélebbi határát érik el nálunk), tömeges megjelenésük hazánkban csupán a téli hónapok alatt figyelhető meg. Vannak közöttük rendszeres vendégek és vannak időszakosan, inváziós években (amikor költő területükön extrém táplálékmentes helyzet alakul ki), hatalmas csapatokban megjelenő fajok. Téli madárvilágunk jellegzetes képviselői ők, akik aztán a tavasz érkeztével visszatérnek északi hazájukba.

A legfeltűnőbbek a sokszor hatalmas csapatokba verődő szőlőrigók és fenyőrigók. A fenyőrigók egyik kedvenc csemegéje a nyugati ostorfa bogyója, így városi parkokban is gyakorta megjelennek. De találkozhatunk ezekkel a fajokkal ritkás erdőszéleken, gyümölcsösökben, de akár belvárosi részeken is.  Ott ahol van bőven kedvenc táplálékukból: bogyókból, lehullott gyümölcsökből, az ezüstfa vagy a fagyöngy terméséből. Ebben az időszakban gyakorta megjelenő faj a léprigó is. Nem véletlenül kapta sokatmondó nevét. Magyar, angol és latin elnevezésében is megjelenik fagyöngykedvelő mivolta. Magyar neve onnan ered, hogy a fagyöngy bogyóiból régen ragacsos madárlépet főztek, amit vékony ágakra, úgynevezett lépvesszőkre kentek, hogy a madarakat megfogják vele. De nem csak neki, hanem a másik két, télen megjelenő rigófélének (szőlő, fenyő) is egyik kedvenc étke a fagyöngy bogyója. A növény részéről pedig ez kész „szerencse”, hisz a tollasok a termés elfogyasztása után a magot emésztetlenül ürítik, ami kis szerencsével valamely fa ágán landol ragacsos burkával, ahol el is kezdheti új életét. És hogy miért ideális élettér egy fa ága? Azért, mert a fagyöngy egy félélősködő növény, ami ugyan maga is képes fotoszintézisre, szerves anyag előállításra, de a vizet és az ásványi anyagokat a fa szöveteibe fúrt gyökerei segítségével veszi fel.

Léprigó, mely színe miatt könnyen összetéveszthető az énekes rigóval, azonban nagyobb és nyújtottabb termete és hosszabb hullámokat leíró repülése, valamint világos szárnybélése alapján éppoly könnyen el is különíthető attól. (fotó: Orbán Zoltán)

Tipikus, inváziósan megjelenő faj a csonttollú. Ez a színpompás, gyönyörű madár ugyancsak az északi fenyőövben költ, de táplálékszegény teleken nagy csapatokban özönli el a kontinens középső régióit. Ilyenkor városi területeken is megjelenik, és téli bogyókat fogyaszt, legszívesebben a madárberkenye termését. Másik kedvenc kosztja a fagyöngy termése.

A csonttollú igen félénk madár, más kis zavarásra is a fák magasabb részeire húzódnak vissza. (fotó: Selmeczi Kovács Ádám)   

Megszokott, de nem túl gyakori apró, sárga színfoltok még a téli etetőkön a csízek. Szeptember-október környékén érkeznek hozzánk és nagyjából áprilisig maradnak. Patakparti égerligetek mentén gyakoriak, az enyves éger apró magvait és a nyírek termését fogyasztják előszeretettel.

 A csíz hím (felül) könnyen felismerhető fekete kalapjáról, a tojó (alul) nála jóval szerényebb színezetű. (fotó: Potyó Imre)

A fenyőpintyek is igazi kis ékszerek a téli szürkeségben. A Skandináv területek nyírerdőinek gyakori fészkelője, de a telet Közép- és Dél-Európában tölti. Óvatos, félénk madár, ezért meglehetősen ritkán láthatjuk etetők közelében. Télen bükkmakkot is szívesen fogyasztanak.

A fenyőpinty alakja és mérete megegyezik a nálunk meglehetősen gyakori erdei pinttyel, de előbbire fehér farcsík jellemző és a farokszéle sosem fehér. (fotó: Potyó Imre) 

Érdekes, viszonylag rövid távú alkalmazkodásnak tekinthető a fekete rigók esete. A hazai állományok (az észak-európaiakkal egyetemben) ugyanis vonulók, a telet a mediterrán területeken töltik. De miért látunk akkor mégis a lakott területeken, télen is a bokrok alatt ugráló, élelem után kutató egyedeket? Ez a faj rendkívül jól alkalmazkodott az ember közelségéhez és fokozatosan beköltözött az urbanizált területekre a több élelem és kevesebb ragadozó miatt. Olyannyira megtalálta létfeltételeit, hogy a városi egyedek lassacskán elvesztették vonulási hajlamukat és mára állományaik legnagyobb része áttelel.

Az etetőket ugyan elkerülik, de jellegzetes és igen szokatlan látványt nyújtó madarak a keresztcsőrűek. Amikor az északi fenyvesek nem nyújtanak számukra kellő mennyiségű élelmet, akkor jelennek meg a közép-európai régióban. Ügyes, erre specializálódott csőrükkel feszítik szét a lucfenyő tobozpikkelyeit, hogy hozzájussanak kedvenc táplálékukhoz a fenyő magjához.

A lucfenyő kedvelő keresztcsőrű olykor egyéb fák termését (bükkfa, borókák), sőt levéltetveket is elfogyaszt. (fotó: Selmeczi Kovács Ádám)

A téllel együtt lassacskán téli vendégeink is hamarost útra kelnek, vissza északi otthonaikba a költési idény kezdetére. Helyükre pedig megérkezik a várva várt tavasz a gólyákkal, fecskékkel, gyurgyalagokkal, poszátákkal, légykapókkal és sárgarigókkal. És a teljes színpompában viruló középhegységi erdők jellegzetes korai virágszőnyegükkel.

 /Tarjányi Nikolett/

Forrás:

www.mme.hu

Svensson, L., Zetterström, D., Mullarney, K. 2017. Madárhatározó - Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója, Park Könyvkiadó Kft, Budapest.