Már jócskán átsétáltunk a szeptemberbe, de pár nappal ezelőttig szinte még nyár volt a Börzsönyben. A Nap forró meleggel borította be a nappalokat, ugyanakkor a csípős hajnalokon és hűvös alkonyokon már elő-, előbújt az ősz is. Nem kell sokat várni, hamarosan a levelek is ünneplőbe öltöznek, hogy aztán egyetlen lélegzettel átadják magukat a télnek.
Az ősz első fényei Királyréten (fotó: Tarjányi Nikolett)
Az erdő nappal csendes, csak néha szólal meg néhány madár. Szinte érezni, hallani azt a láthatatlan feszültséget, ami ezekben a hetekben átszövi a természetet. Döntő jelentőségű időszak következik és a hónapokig tartó nyugalmi periódus, a hosszú és hideg tél átvészelése kemény próba elé állítja majd az élőlényeket. A próbatétel pedig többféle lehet: több ezer kilométeres, veszélyes vándorút a déli telelőhelyekig vagy küzdelem a születési helyen a közelgő táplálékszegény, zord és hideg hónapok nehézségeivel. Ám ha a nappalok mostanra jórészt békések, az alkonyi órák és az éjszakák még igencsak élénkek és igazán különlegesek egy őszi erdőben…
A Bajdázó-fenyves a Királyréti Tanösvényen (fotó: Potyó Imre)
Ahogy Hiúz Háztól a Királyréti Tanösvényen haladtunk a Bajdázói-fenyves irányába, a napsugarak már egészen alacsonyan, a fák törzse között kandikáltak, álmosan nyújtóztak felénk. A felhők rózsaszínes pamacsként tapadtak az égre, nyugodt pillanatokká szelídítve a mozgalmas nappalokat. Az erdőben enyhén erjedt gyümölcsillat keveredett a gombák jellegzetes, erős földillatával. Pirosló galagonyákkal szegélyzett, rövid ösvényen vágtunk át a kikericses, Bajdázói-rét irányába. Rejtélyes növények ezek a lilás színű őszi virágok, hisz akkor nyílnak, mikor a többiek már rég termést érlelnek: szeptembertől októberig gyönyörködhetünk az üde zöld réteken a sok száz kikerics alkotta halványlila szőnyegben. Termésüket is még abban az évben kifejlesztik, de csak a következő nyár elejére érlelik meg és tolják majd a talaj fölé azt.
Az utolsó teljes fényekben molnárfecskék sürgölődtek, cikáztak a rét felett. Keresgélték a napi betevőt. Az öregek és az első költésekből származó kis fecskék már hetekkel ezelőtt elindultak afrikai telelőterületeikre, de az utoljára kikelt ifjak egészen októberig nálunk maradhatnak, míg felkészülnek a hosszú útra. Az északról érkezőkhöz csatlakozva akkor indulnak majd szüleik után. Ha azonban a szeles, csapadékos ősz kicsivel korábban köszönt be (mint idén), nehéz sors várhat az utódnemzedékre. A hűvös, nedves időben nem találnak táplálékot (ami legfőképp repülő rovarokból áll), így sorsuk megpecsételődhet. Állományaik egyébként is folyamatosan csökkennek az utóbbi években, évtizedekben; legfőképp talán a repülő rovarok drasztikus csökkenése miatt. De az érdektelen, tudatlan emberek ugyancsak nehezítik helyzetüket fészkeik leverésével, pedig a kellemetlenség minimálisra csökkenthető lenne az ún. fecskepelenka használatával.
A molnárfecskék gyakori településen fészkelő madarak, elsősorban épületeken költenek (fotó: Potyó Imre)
Ahogy a szürkület ráborult a tájra, úgy elevenedtek meg a nagy pelék a környező erdőkben. Ágról ágra ugráltak az ágakon a finom, szénhidrátdús falatok (legfőképp som, csipkebogyó, kökény és makk) reményében. Téli álmuk akár 7 hónapig is eltarthat - ilyenkor földalatti, béleletlen fészkekbe húzódnak, szívverésük óránkénti egyre lassul, testhőmérsékletük pedig 2 fokra csökken – így muszáj vastag zsírréteget növeszteniük, hisz a májusi ébredés igen messze van még…
Nagy pele figyel az egyik királyréti odúban. A három, hazánkban élő pelefaj közül (nagy, mogyorós, erdei) ők a legnagyobb termetűek. (fotó: Tarjányi Nikolett)
Ez idő tájt az avarszinten is sorra kelnek életre az ősz apró, jellegzetes teremtményei. Gombák sokadalma elevenedik meg pár nap, de akár pár óra alatt. Már szépen mutogatják magukat árokszélen, patakparton, erdőszegélyen.
Gombák sokasága növeszt termőtestet a csapadékos, őszi idő beköszöntével.
Távolabbról macskabagoly kiáltott bele a szürkületbe. Rejtélyes és különös hangja ő az éjszakai erdőnek. Gyakorta hallatszik a csendben messze szálló, sokszor talán kísérteties „éneke”. Ijedségre azonban nincs ok, a hímek csupán területüket jelölik jellegzetes huhogó hangjukkal, melyre a tojó gyors, nyávogó kuvikolással válaszolhat. Ez a hazánkban igencsak elterjed bagolyféle erdőkben, ártéri ligeterdőkben, parkokban fészkel és leginkább öreg, lombos fákat keres fészkelőhelyül, ahol odúban költ. Kisemlősökkel, legfőképp erdei egerekkel és pockokkal, pelékkel valamint madarakkal táplálkozik. És ha enyhébb a tél, már akár februárban családalapításba kezdhet.
A hamvas szeder nagyjából fél méteresre növő félcserje, mely egészen októberig érlelheti termését. Gyakori utak mentén, a gyomtársulások jellegzetes növénye. (fotó: Tarjányi Nikolett)
Az őszi erdő egyik legvarázslatosabb hangja a szerelmes gímszarvasbikák bőgése. Legtöbbször az alkonyi és a hajnali órákban hallható a messze zengő szerenád, mellyel a hímek erejüket, kondíciójukat és rátermettségüket üvöltik bele a sötétbe. Legtöbbször a sötét beállta után legelésző - akár húsz szarvastehénből álló - háremüket védelmezik más, trónkövetelő bikáktól. A legerősebb, legöblösebb hangú hím általában a vezérbika, de ezt az estét furcsamód egy egészen érdekes, „vékony” hangú egyeddel töltöttük. Hosszan, elnyújtva, nagy területet bejárva büszkén kiáltozott az éjszakába. A hímek ebben az időszakban alig táplálkoznak, minden energiájukat és figyelmüket a tehenek védelmezése – és így saját utódaik jövője – köti le, ugyanis egy megtermékenyítéshez tucatnyi párosodás is szükséges lehet. Így ha egy bika nem kellő zsírtartalékkal indul neki a párzási időszaknak, jó eséllyel nem is éli túl azt…
Fantasztikus élmény a Tejút alatt bőgő gímszarvasbikák koncertje. (fotó: Potyó Imre)
Mi pedig próbáltunk csöndben, nagyon csöndben lépdelni, meg megállni, tovább hallgatózni… Tölgymakkok zuhantak sorra a magasból, gyorsan és hangosan írták az avartakaróba saját történetüket. Amíg megérkezik a tél mind a talajon végzik majd, elmesélve fájuk elmúlt évét és biztosítva a jövő generációk felnövekedését. Szél motozott a fák között, néha halkan és gyengéden épp csak meg megérinti a lombokat. Máskor huncut játékot űz és óvatosan ereszti útnak az ágak végéről a már menni vágyókat. De van, hogy tombol és zúg, kevereg és tép, és addig nem nyugszik, még erejét bizonyítván mindenkit a talajszintre nem kényszerít.
Milliónyi hangból és neszből, rengeteg illatból és sok-sok színből áll össze az erdő valódi története. A megismerés kulcsa pedig a csend. A csend megnyitja azt a láthatatlan falat, ami beenged minket egy világba, melyet eddig észre sem vettünk talán, mert a zajos és hangos mindennapok miatt eddig tökéletesen rejtve maradt...
Tarjányi Nikolett
Forrás
wikipédia
http://www.miskolcigombasz.hu
Svensson, L., Zetterström, D., Mullarney, K. 2017. Madárhatározó - Park Könyvkiadó Kft, Budapest.
